Háborús bűnök a Wass-családban: jut is, marad is?

Wass Albert író rehabilitációjáért perújrafelvételt kezdeményez Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd. A kolozsvári népbíróság 1946 márciusában, az ügyvéd álláspontja szerint alaptalanul ítélte el Wasst. A vád bűnrészesség volt két mezőségi faluban, Vasasszentgotthárdon (Sucutard) és Omboztelkén (Mureşenii de Câmpie) 1940 szeptemberében elkövetett gyilkosságokban.

“A vádirat alapján Wass Endre, az író apja és Wass Albert biztatta fel a község katonai parancsnokát, négy vasasszentgotthárdi román meggyilkolására, ugyanakkor Wass bűnösnek találtatott tizenegy omboztelkei román lakos erőszakos halálával kapcsolatban is, a népbiróság szerint ugyanis Csordás Gergely hadnagy a gróf utasítására lövetett le román lakosokat” – a további részletekért katt ide.

Kincses nemrég felkutatott levéltári dokumentumokra támaszkodva bizonyítani tudja, hogy “az írónak tulajdonított bűnöket – a gyilkosságokra való felbujtást – valójában apja, Wass Endre és az ombóztelki bíró követte el“. (Krónika, szeptember 11.). Ha az írót mégsem mentik fel, akkor semmi se történt, folytatódik az eddigi magyar-román perpatvar tovább, el lehet küldeni az anyjába a nackós kolozsvári ügyészséget, pont.

De ha Czegei Wass Albert grófot ennek alapján rehabilitálják, akkor tényleg mindenki jól jár. A család tagjai, az író – főleg a mélymagyar – rajongói, a copyright-okon veszekedő kiadói és az ügyvéd kollektív örömtáncot lejthetnek. A román mélynacionalisták szintén – hiszen visszavonhatatlan, jogerős ítélet mondaná ki, végső soron csak maradt a Wass-családban egy darab románellenes háborús bűnös. Ez pedig még jobb retorikai bomba, képzeljük el a Szobrot emeltek a felbujtó fiának szalagcímet; és ez a változat ebben a sajtónyelvben még a lehető legfinomabb verzió. Szóval a perújrafelvétel ilyen alapon zseniális. Igazi kincses ötlet!

46 válasz: “Háborús bűnök a Wass-családban: jut is, marad is?”

  1. kesztió

    Hát, Zénó, azért nem igaz, hogy mindenki jól jár. Képzeld el, milyen szar lehet pl. az ügyészeknek, hogy valakinek életfogyta után kell életfogytiglant adniuk.

    Ennek feloldására mondjuk máris látok két lehetőséget:
    1. mentsék fel az öreget is;
    2. hátha mégis csak van élet a halál után…

  2. csicsáky

    Valamint a feltűnési viszketegségben régóta szenvedő Kincses Előd is enyhet talál a bajára.
    Igaz Wass Albert akkor sem kerül be az Irodalomba

  3. László

    Ha magyarnak nem is, de köcsögnek elég mély vagy.

  4. wassbilincs

    Nagyon megfontolt és (a)lapos véleményt osztottatok meg velünk, csakúgy mint Zénó. Végül is tudjuk, hogy közülünk sokan nem szeretik a román testvéreinket. (Nem volt ez másképp az 1940-es években sem, sőt még így sem volt!) A grófi család amúgy is érdekelt volt a románok kiirtásában, nem mindegy, hogy apja vagy fia? Unalmas ez az egész, végülis mindketten halottak, halottakról pedig jelen esetben semmit. Egyébként is, aki soha nem lesz bent az IRODA(LOM)-ba az akár háborús bűnös is lehet… Attól tartok, hogy egy kicsit sokan leszünk!

  5. wassbilincs

    -n

  6. M.Zoli

    Megpróbállak meggyőzni arról, hogy mit jelentenek a jelképek:
    A Szabadság szobor ügye, a Himnusz ügye többnyire közérzeti ügyek voltak, azaz semmi olyan nincs benne ami a többséget sértené, mégis ellenkeztek, mert nehogy má’ ekkora engedményt tegyünk csak úgy.

    Wass Albert is egy jelkép. Aki ma háborúsbűnösnek nyilváníttatja az holnap indexre teszi, és holnapután üldözni fogja azokat akik olvassák. S ha ez túl meredek akkor tegyük múlt időbe: ,,akik ’46-ban háborús bűnösnek nyilvánították, azok indexre is tették.”
    A regényei akárhogy veszed kényelmetlenek, mert a berendezkedő román hatalom túlkapásairól is szólnak. Ez a hatalom ma azért kűzd, hogy lojalitásunkat akár azon az áron is megszerezze, hogy elhallgattat egy fontos írót, regényei, személye lejáratása által.
    Jelkép lenne a rehabilitációja, mert beismerné a román hatalom pl. azt hogy jogtalanul ítélt halálra egy ártatlan embert. Jogtalanul kobozta el mindenét stb. És a közvetett üzetet: amít Wass Albert írt az a tényeken alapul, igen.

    Csak pazarold a tintát, és agysejtjeidet még ilyen eszmefuttatásokra…
    Z.

  7. Alkibiádész

    Nem tudom, hogy a hozzászóló kollégák olvastak-e valaha is Wass Albert regényt vagy verset. Wass biztosan többett tett a magyar irodalomért, mint ti valahanyan, akár úgy is, ha hozzátesszük ehhez a Transindex toll- és pálforgatóit. És ha ezt mondom, tudatában vagyok, hogy Rilke, Dosztojevszkij, Arkhilokhos, Proust maradandóbb mint õ. De abban sem vagyok biztos, hogy egyes költõ RMDSZ politikus (többen is vannak, voltak), vagy számtalan önjelölt erélyi látnok-költő ebben a rangsorban jobb helyezésre lenne méltó. Fura módon, még Razvan Theodorescu is el tudta volna fogadni “íróként”, “csak” háborús bûnösként van baja vele, –ezt nyilatkozta a maratoni felolvasás kapcsán.

    Persze, ki ki olvasson verseket saját kedve szerint, vagy Petre Tuetea, Nechifor Crainic írást, ha nektek õk jobban tetszenek! Akinek az irodalom úgysem számít, annak csak annyi a cálja egy hozzászólással, hogy minél nagyobbat “gurítson”, az ilyenekből lesznek a posztmodern Hérosztrátoszok!

    Aztán Zénó sem tette tönkre magát a bejegyzésével. Akár azt is lehetne hinni, hogy az “örömtáncot lejt”, “kincses ötlet” éppen ügyvéd kifigurázására irányult…. a mélymagyarok mellett.

    A “Szobrot emeltek a felbujtó fiának” olyan suta lenne, hogy ennél mégcsak a “nagyapám anyósának a szomszédjának a tettestársa” lenne cikornyásabb. Ettől nem félnék ennyire! De ha mégis irnának ilyet a furfangos mélyromán újságírók, akkor az nagy gáz lenne: Zénó következõ írása az “Esszé a »Szobrot emeltek a felbujtó fiának« cikkről” címet kellene viselje. Szóval, én ezt már alig várom!

  8. wka

    ” A vád bűnrészesség volt két mezőségi faluban, Vasasszentgotthárdon (Sucutard) és Omboztelkén (Mureşenii de Câmpie) 1940 szeptemberében elkövetett gyilkosságokban.”

    Nincs valami eliras ebben a mondatban?

  9. kesztió

    Hát, László… a mélyköcsögből legalább jó nagyokat lehet inni, de mire való a mélymagyar – hacsak arra nem, hogy még inkább keresztbe tegyen az amúgy is botladozó felzárkózásunknak?!

  10. vazul panka

    Eléggé alacsony kultúrszínvonalon ír némelyik.
    WA nem fog bekerülni a magyar irodalomba, mert benne van.
    A magyar történelemben is benne van azzal az iskolapéldával, hogy a nemzetállam milyen eszközökkel bán el a neki nem tetszőkkel.
    Ezt követi a pl. szlovákoknál tapasztalt önmegveretés, önmegszurkálás, önmegrugdosás mint hivatalos nyomozati eredmény.
    A csicsáky féléknek ez a módszer pedig önkielégülést jelent.

  11. transzika

    Én azt szeretném tudni, hogy miért kellett azokat a románokat megölni? Mit csináltak? Loptak, öltek, nyomorba döntöttek? Ha a gróf vagy valaki irtani akart volna, akkor szerintem kiirtotta volna az egész falut, nem csak néhány alakot.
    Komolyan, tudja valaki hogy mit csináltak?

  12. Alkibiádész

    A WA-t nem negativista színben feltűntető bejegyzések csak reggelre lettek láthatóvá a rendszerben, pl. M.Zoli. Kesztiónak mondom: nem fog sem WA, sem a mélymagyarság miatt csúszni a csatlakozásunk, ezek nem csatlakozási kritériumok, mint az államháztartási hiány! Egyszerűen csak semleges dolog az irodalom! A rehabilitáció pedig azért fontos, mert megszűnteti egy koncepciós per visszaéléseit.

    Érdekes, hogy néha az állam iránti “lojalitás” egyes kisebbségi túlbuzgókat “bűnvallásra” késztet, arra hogy elítéljük saját szélsőségeseinket, mintha csak ezzel lehetne optimalizálni a rendszert! Csakhogy ez tévedés, egy cégalapítással is inkább kedvére tehetsz az EU-nak, csatlakozásnak, mint ilyen boszorkányüldözéssel, főleg, ha helytelenül van megállapítva, ki a szélsőséges. Aztán hidd el, a leleplezésért nem fognak senkit államilag kitűntetni a többségi “testvéreink”!

  13. csicsáky

    Frundának pl. kedvence, legalággis ezt nyilatkozta évekkel ezelőtt. Különben valóban nagy dolgokat alkotott. Fanti falvédőt lehetne hímezni a szövegeiből. Nagy piaca lenne. Korondon a felállófaszú paraszt mütyűr mellett lehetne Wass falvédő, mely ápol és eltakar. A felvédő meg úgy viszonyulna mondjuk Barabás Miklóshoz, mint Wass Albert az irodalomhoz.

  14. új széköly

    Miért az a jó nekünk, ha végre egymást szapulhatjuk???
    Csicsáky! Nem értek Veled egyet, de attól lehet még ez a véleményed…csak jobban tennéd, ha otthon mondogatnád a családnak…õk lehet, hogy nem nevetnek ki, mert a sajátjuk vagy…
    Zénó! Neked nem ez az elsõ…de elnézhetõ… mondjuk sajnálom, hogy ahelyett, hogy utánanéznél, inkább “valamiféle” véleményt(?) formálsz és azt elengeded…csak úgy… ameddig valamirõl, vagy valakirõl nincsenek bizonyitékok, addig az a személy nem bûnös…az pedig, hogy a román állam kit tart bûnösnek, számomra nem mérvadó! Ezen akár el is gondolkozhatnál…
    Z.

  15. kesztió

    Ejhaj, vazul panka meg a többiek.
    Itt a nagy baj veletek.
    Szóval, mi az ördögér’ kell mindenbe belepasszírozni a Nagy Nemzeti Panasz- és Sirámcsomag összes ingrediensét? Hogy jön a szlovákiai magyarverés sztorija a Wass-rehabilitáshoz? Ugyan már…

    Ha az író tényleg ártatlan volt, valóban megérdemli a rehabilitást, de ezzel talán már inkább a történészeket kellene zargatni, mintsem az ügyészek munkaidejét és figyelmét elvonni ennél aktuálisabb és értelmesebb (sic, jól olvastátok) ügyektől. S főleg, nem csinálni politikai sztorit belőle.

    És szívesen venném, ha Wass Albert az esetleges rehabilitációja folytán nem változtatná meg a helyét az irodalom ranglétráján, hanem ott marad, ahova az olvasóközönség, az irodalmárok és a kritikusok helyezték/helyezik.

  16. VJan

    Zénó urasűg nagy Európer. Igy kell ezt csinálni. Ha belesz…runk a saját házunkba, akkor nagyon toleránsak vagyunk.

  17. kesztió

    VJan,

    Hova szarnánk még, már nyakig ülünk benne.
    Úgyhogy én egyelőre inkább a takarításban/szivattyúzásban látnám a fantáziát (saját portánkon, persze).

  18. Alkibiádész

    Az azért mégis túlzás, hogy azok, akiknek az identitásának fontos eleme a pl. Wass szobor, vers-olvasás, a haborús bűnösök kultuszát tiltó törvény hatálya alá esnek. Nem?

    Hogy Wass A. egy fél fejjel kimagaslik bizonyos jelenkori irodalmi jelenségek közül (tisztelet a kivételnek!), ahhoz nézz bele csicsáky a: “Fagyöngy: kortárs romániai magyar költők”. – Székelyudvarhely : Ablak K., 1993. De ennek a vitának nem is ez a lényeges pontja!

    Hanem ott van a kutya elásva, hogy észre kell venni, hogy a hatalom a maga eszközeivel nagyon rafináltan alakítani igyekszik a mi saját történelmi kánonunkat. Ehhez még egy régi, kommunista bírósági döntés is tökéletesen kapóra jött nekik, nem véletlenül ragaszkodnak a jogi “formákhoz”! Pedig akkor ugye de hamar eldöntötték ki az osztályellenség? – és agyonlőtték hamarjában. Rehabilitálják minél hamarabb WAt, aztán “jónapot”! Gondolom ez még nem a sirámos panaszcsomag kesztió, tehát ne általánosíts…

  19. M.Zoli

    Aki egy, a Kossuth Rádióban elhangzott riportra kiváncsi, amelynek címe azt hiszem ,,Wass Albert szülöföldjén” töltse le ezt a realaudió adást:
    ftp://129.59.129.148/wa/a_ko_marad2005-11-06-k16.rm
    [Mérete: 14 Mega, Időtartama kb. 54 perc.]
    Ebben szó esik a gyilkosságokról. Két gyilkosság volt, az elhangzottak szerint:
    1.Két fiatal lányt öltek meg, talán helybeliek ajánlására. A vád szerint természetesen itt jön képbe Wass Endre (WE) és Wass Albert (WA) akiknek lakásában a magyar parancsnok, hadnagy lakott. A magyar parancsnok állítólag azt kérdezte, hogy ,,Ki hogy viselkedett a 22 év alatt?”. Erre adott volna ki neveket WE vagy WA a vád szerint.

    2.A másik eset, ahol 10 halott volt, ott tűzharc tört ki a magyar csendőrség/katonaság és a román szereplők között. Utóbbiak egy görögkeleti papi család volt, aki a határ lezárása után (értsd: a bécsi döntés utáni 2 hét alatt szabad volt mindenkinek abba az országba menni amelyikbe akart, azután ez a lehetőség megszűnt) állítólag át akartak szökni vagyontárgyaikkal együtt Dél-Erdélybe. Ők fegyverekkel is rendelkeztek, (és többek között egy magyar leányzó is velük tartott) így törthetett ki tűzharc, kb. 1 órán át tartó lövöldözés.

    A műsorban megszólalnak olyanok akik ismerték WE-t, WA-t, és van köztük olyan magyar, aki WE-t komisz embernek nevezi, és van egy olyan román (aki jól beszél magyarul) és azt állítja, hogy WE-nek peres ügyei voltak, szerette a pereskedést, ,,olyan volt mint a mi Funarunk” – mondja.
    Wass Albert azért ártatlan mondják, mert nagyon jó viszonyban volt mindenkivel, áldott jó lélek ahogy mondják, és állítólag el volt utazva egész idő alatt, hogy a Dél-Erdélyben maradt birtokait átadja a román erdőfelügyeletnek, ezért aztán az egyik vádpont ellene a tiltott határátlépés is volt.
    Ezért ítélné el a bíró 5 évre, de ezt Bukarestből kevesellik, a parancs: háborús bűn, halál.

    Aki nem hiszi járjon utána, és a pontosság kedvéért mindenkinek ajánlom, hogy hallgassa meg a letölthető adást, vagy olvassa el a román újságokban ha az ő verziójukra kiváncsi.

  20. M.Zoli

    ,,…ügyészek munkaidejét és figyelmét elvonni ennél aktuálisabb és értelmesebb (sic, jól olvastátok) ügyektől. S főleg, nem csinálni politikai sztorit belőle…”

    Hogy valaki ennyire rövidlátó legyen, ez borzasztó. Az ügyészek dolga csak az, hogy akasztófára küldjenek valakit? Az már nem tartozik munkaköri leírásukba, hogy csak abban az esetben tegyék ezt, ha ez valóban indokolt?

    Ezek szerint te értelmesnek azt tartod amit a román hatalom a magyar birtokos réteg ellen elkövetett? Egy másik példa: Bethlen Béla önéletírásában leírja, hogy valamikor a ’40es évek végén elítélik, mert főispánként nem akadályozta meg román önkéntes vendégmunkások németországi munkavállalását. Elzárják kb. 5 évre. Szabadulása (nem feltéles, hanem rendesen letöltött) napján megkérdezik, hogy mihez fog kezdeni: -Visszamegyek a bethleni birtokomra. Amikor tehát nem azt a választ adja, hogy ,,Elmenekülök Mo.-ra” , azaz itt akarna maradni a nyakukon, Erdélyben, akkor újból bezárják még 5 évre (!), jogtalanul, ítélet nélkül, csak úgy. Hát ilyen idők jártak akkor a magyar nemesség számára.

    A múlttal való szembenézést hogy a fenébe lehet elérni, – mind nálunk, mind többségi társainknál -, ha nem kűzdünk meg az igazunkért olyan esetekben amelyek egyértelmű koncepciós perek voltak.

  21. kesztió

    Nem vagy semmi, kedves druszám, Zoli.

    Írtam én valahol, hogy az ügyészek dolga lenne, hogy indokolatlan esetben akasztófára küldjenek valakit? (Izé, kicsit is civilizált országokban „indokolt” esetben sem szokás…)
    Vagy azt, hogy értelmesnek tartom a román hatalom magyar birtokosok ellen elkövetett atrocitásait?
    Esetleg azt, hogy nem kell WA-t rehabilitálni, amennyiben tényleg ártatlan?

    Olyasfélét írtam, hogy bőséges, ha a történészek rehabilitálják, fölöslegesnek tartom a cirkuszt a perújrafelvétellel (mert az, s még mekkora lehet belőle), még akkor is, ha valakiknek nagyon szerepel- vagy kampányolhatnékjuk van.

    Wass Albertnél nagyobb (!) rehabilitált személyiségeknek (Rajk László, Nagy Imre) nem rendeztek perújrafelvételt, de nekünk most igazán nincs egyéb bajunk, ugyebár…

  22. M.Zoli

    Nem vagyok tisztában mit jelent pontosan a Perújrafelvétel.

  23. Alkibiádész

    Perújítás, perújrafelvétel, semmisségi eljárás a végleges bírósági ítéletek megsemmisítésére vonatkozó eljárásjogi módok. Románul revizuire (cai extraordinare de atac), elolvashatod a CPP art. 393-408 (http://www.dsclex.ro/coduri/cprpenspec.htm#t2c4).

    Az ügyésznek hivatalból (pl. tyúklopáskor), más esetben (perújtafelvételkor) megkeresés alapján dolga, kutya kötelessége ezekkel az ügyekkel egyenrangú módon foglalkozni!

    Nagy Imre és Rajkról mondottak irrelevánsak. Mindkettőt országos gyászünnepély alkalmával újratemették: NI-1989-ben (ekkor szólalt fel nagy nyilvánosság előtt Orbán Viktor, a szovjetek kivonulását követelve, és nem ingyenreklámozom Orbánt, csak neked a didaktika kedvéért mondom, hogy tudjad kötni valahova!), RL-t még 56-ban, a forradalom előtt. Mindkettő megkapta a neki járó tiszteletet.

    A perújrafelvétel ennél SOKKAL SZERÉNYEBB módja a rehabilitációnak, csak jogi lépés, nem politikai gesztus, amit TV közvetít, és díszörség van, koporsó ágyútalpon! Úgyhogy nagyon melléfogtál kesztió!

    És ellentmondásos, hogy hogyan akarod WAt rehabilitálni, ha a perújrafelvétel szerinted fölösleges cirkus, mert két-három helyen is “megengeded” a bejegyzésedben a rehabilitációt. HOGYAN tehát??? Kocsmában, hegedüssel, falusi kultúrházban, Agyagfalván a réten? Mit értesz te rehabilitáción?

  24. kesztió

    Íme, lássátok, hogy egy igazi liberális meggyőzhető észérvekkel :D , igazat adok Alkibiádésznak.
    Ha tényleg nem nagy cirkusz a perújrafelvétel (sajnos továbbra is attól tartok hogy az), vágjunk bele!
    Csak süljön ki az belőle, ami kell, és ne botrány, közröhej, táptalaj a nacionalista kirohanásoknak, stb.
    És főleg ne szóljon egyébről…

  25. www.autodeterminare.com

    Ca exista romani antimaghiari as putea spune, cu tristete in glas, ca e un lucru firesc! DAR CA VOI INSIVA VA TRAGETI SUTURI IN FUND E CHIAR JENANT! Si caraghios.
    Din cand in cand mi-e scarba de mine insumi ca mi-am asumat cauza voastra si ma lupt pentru ea. Nu meritati!

  26. VJan

    Miért fáj neked a más baja, törődj a magadéval.

  27. Zénó Tolerancia

    autodeterminare.com – cine eşti Gigi?

  28. kesztió

    Nekem is gyanúsak Gigiék.
    Legyünk komolyak; ha román nemzetiségű lennék, méghozzá abból a ritkább, de létező változatból, amelyik egészséges módon rá tud hangolódni a magyarság autonómia- meg egyéb nemzeti jellegű problémáira, ideológiai egységfront tekintetében valahogy nem Bayer Zsolti bácsi ugrana be elsőnek…

  29. www.autodeterminare.com

    pt. kesztió – Poate doresti sa ne intalnim?
    Sa iti arat buletinul?
    Sa te duc la bunici in sat sa vezi ca nu am nici un stramos maghiar?
    Sau e de ajuns ca esti un om cu bun simt si nu pleci mereu de la premiza ca celalat minte?

    pt. Zénó Tolerancia: Zeno tataie daca esti ghiolban si te si manifesti ca atare prin asta definesti si site-ul pt. care lucrezi.

  30. kesztió

    oops… chiar merit tonul tău aşa, în versiunea de „pic cam ostilă“? :)

    După mine întrebarea mai potrivită din partea ta ar fi fost: „care-i berea ta preferată?“

    Răspuns: Bergenbier, şi chiar mi-ar făcea plăcere să ne întâlnim la o bere – presupunând că eşti Clujean.
    Parol! Ce zici?

  31. Alkibiádész

    Gigi Brother (autodeterminare),

    (Én abból indulok ki, hogy Gigi román, nem abból, hogy egy diverzionista magyarral van dolgunk. Voltam a honlapján! Az tény, hogy az illető honlapon van egy jó adag információ, igaz elég leegyszerűsítő stílusban. Lehet, hogy a legtöbb románnak még éz is hasznosabb, mint amit csak a sajtóból olvas! Bárhogy is legyen, érthetetlen, hogy a magyar ügyért küzdő román “testvért” mivel “haragítottuk” meg annyira ezzel a WA vitánkkal, hogy elpárolgott minden jótéteményre irányuló hajlama. Aránytalanul sokat csinált a honlapján, és mi aránytalanul kis módon voltunk “hálátlanok”. Nem ettől kellene függjön a dolog!

    Barki legyen, mondjunk neki pozitiv választ, ez egy blog, mindig abból indulsz ki, amit látsz, sosem tudod, és nem is érekel, ki van mögötte. Ha politikailag nem annyira, de komunikációelméletileg én teljesen liberális vagyok, BESZÉLGESSÜNK! Nincs veszteni valónk ha felvállaljuk a dialógust, mert a bloggolás amúgy is “időpocsékolás”.

    Nézzetek be az weboldalára a http://www.autodeterminare.com oldalra, igaz utána egy magyar oldalra (http://www.radiohirek.t-online.hu/ )irányít áz az Internet. Ezt a jelenséget nézze meg már egy informatikus!!!!!)

    A-si prezenta si sustine parerile proprii pe un webblog nu inseamna sa “tragi suturi in fund”. Internetul (anonimitatea) ne ofera un cadru perfect pentru discutiile privind problemele noastre, pentru agregarea opiniilor si facilitarea formarii unor opinii comune. Iar asta este specificul democratiei deliberative. Do you agree, Frate Autodeterminare?

    Apropo, ti-am vizitat site-ul, de acum incolo am sama mai uit aclo mai atent. Cu ce am suparat asa de tare sa-ti abandonezi proiectul de popularizare a ideii de autodeterminare????? Kitartás, barátom!!!!!! Messze még az önrendelkezés!!!!

    Si sincer, tu ce fel de roman esti? Pro-, anti-maghiar, folosind clasificarea ta? Fara obiectiviate si sinceritate nu ai ce sa cauti aici. Iar nota ta de “tristete”, deprecierea care se degaja din ceea ce ai scris ne-a fost de mare ajutor in crearea unui front comun, merita sa studezi in continuare acest blog.

    Daca cumva ai observat, acest articol este dedicat problemei revizuirii unei hatariri judecatoresti inca din epoca comunista privind scriitorul nostru “preferat”, Wass Albert. N-a fost vorba aici de autodeterminare, cu toate ca asta ne e dorinta ferma ca si ideea pe care popularizezi. Altadata sa treci la subect! Legalább érted te, miről vitáztunk együtt idáig, vagy csak vaktában “beszoltál” nekünk??? de asszem mégis érted, kiváncsi lennék, hogyan tanultál meg magyarul? Rengeteg ujságcikk fordítása találhatő a honlapján!!

    Mostmár magyarul írom, mert kurvára sietek. Idealista projekt ez az autodeterminare.com. Magyarok általában bizalmatlanok az ilyennel szemben, sosem voltak román pártfogóink, jóakaróink nekünk.

    Nem ártana világosabban látni, mit is akarnak, bár a honlapi információk annyira leegyszerűsítő jellegűek, mintha egy amarikai vagy brazil turistának szólnának. A magyar helyzet ennél bonyolultabb, de vitázni a leg egyszerűbb, a projetből lehetne szépet csinálni!!! De csak akkor, ha a magyar közvélemény autentikusként, HITELESKÉNT fogadja el, önjelöltként nem tehetsz étünk semmit, érted Gigi??

    ZÉNÓ: javasolok egy Transzindex cikket erről a jelenségről, nektek a transzindexnél kell legyen erre kapacitásotok!!!!! KOMOLYAN! Vagy leleplezni, ha csaló! Ha autentikus a projetjük, van annyi hérértéke, mint “Az iraki-román gazdasági vegyesbizottság beindulását várja Winkler”, stb cikkeknek!

    És az én válaszom is idealista, mert elhiszem, hogy Gigi az, akinek mondja magát. Még visszatérünk…….Ne vegyétek le addig az oldalról ezt a cikket!

  32. www.autodeterminare.com

    asimilare placuta!

  33. Alkibiádész

    Figyu autodet., itt másról is szó volt, mint arról, h utánanézünk a honlapodnak! Az asimilare placuta kétértelmű válasz, jelentheti azt is, hogy “olvadjatok be Romániába”. (ez utóbbira meg lófaszt mondanék)

    Vagy írsz tisztességes választ, hanem ezzel minősíted magad!!!!

    1.Miért bántott ha mi vitázunk, finoman mondva (a többiek őgy kérdezték, mi közöd van hozzá)?
    2.Van véleményed Wass A.ről, perújításról?
    3.Ha azt mímeled, hogy az önrendelkezést reklámozod, akkor miért jössz azzal a szövegel, hogy “nem érdemeljük meg” mától fogva. Csináld tovább, ha idealista vagy, ha nem, akkor nehogy egy Wass Albert cikk kommentárjában hozzad nyilvánosságra, hogy megszünteted a honlapodat!!!
    4. Értesz magyarul, vagy nem? Nem másért, de ha mégsem értesz, akkor ne minősítsd a mi vitánkat. Én se avatkozom be az argentinok vitáiba.

    ahoj, és uff-uff!

  34. M.Zoli

    Az xxxx.t-online.hu típusú oldalak, az xxxx felhasználónevű t-online előfizető által fenntartott weblap, amelyet a t-online tárol.

  35. www.autodeterminare.com

    Alcibilica gasesc superflua tentativa ta de a ma soma sa raspund. De indata ce am citit comentariul tau am simtit un zsiger in buricul degetului.
    Partea cu „asimilare placuta” kimaradt din comentariul anterior, si l-am postat inainte ca tu sa scrijelesti primul tau raspuns. Dar probabil comentariul tau statea deja la coada la aprobat si al doilea comnetariu al meu a aparut imediat dupa el ceea ce te-a determinat sa „jump to conclusions”. Nu e bine sa te pripesti cu judecata.
    E absolut neproductiv sa te agiti si sa ameninti. Iti voi raspunde si la primul si la al doilea posting.
    Sőt kérdezni is fogok. Rabdare si tutun.

  36. www.autodeterminare.com

    kesztió draga: Eu sunt Bucurestean si berea mea preferata e “Franziskaner”. Si cred ca avem mai multe sanse sa o bem la Budapest.
    Alles Gute

  37. Alkibiádész

    Auto. Biztató jelnek veszem az utóbbi, nekem címzett hozzászólásodat!

    Bár a legelső beírásod alapján te is megéred a pénzed, és a masodikban is ad hominem sértegetsz! Az agitálás, a felszínesség emlegetésével, azelött a scarba, caraghios, jenant típusú kifejezéseiddel nem a béke hangját ütötted meg! Nézz és szálj magadba!

    (Ha alpári véleményt akarnék megfogalmazni, azt mondanám, te is könnyen röhejessé válhatsz! Ne utáld magad, senki nem kényszerített, hogy honlapot csinálj, a “mi ügyünkért”, fogadatlan prókátorként. De én nem akarok provokálni, és ezt zárójelbe teszem! Beszélgessünk még tovább!)

    Nem igazán tudom, ki vagy, de a honlapod alapján nagyon azt a látszatot kelted, hogy te nem vagy egy kispályás alak. A magyar ügyért küzdesz, románként, bukarestiként, nem semmi, gondolhatná az ember!

    És “fenntartod” magadnak az a privilégiumot, hogy ilyen egetverő jelzőkkel minősítgesd ezt a kis, jelentéktelen WA sztorit, amelyre életemben először írtam poszting véleményt, próbából, látva hogy parttalanul csapong a vita. Ha ilyen nagypályás gyerek vagy, akkor tudhatnád, hogy az ilyen kisebbségi harcokat nem a bloggerek vívják meg. Aquilla non capit musca.

    Jogod van, mert az Internet szabad világ, de a lehetőséged kevesebb, hogy véleményformáló valaki legyél. A magyar, az erdélyi, a regáti politikai piac, a politikai tér telített és kifáradt. Kiváncsi lennék, józan ésszel mire számítasz, milyen politikai célokat követsz, kit képviselsz (tömeg háttérral bírsz-e, aztán melyik meglévő politikai csoporttal szövetkezel, új párt vagy/leszel, stb.), egyszerűen ki(k) vagy(tok) azzal a honlapotokkal? Ha nem kooperálsz a magyarokkal, akkor hogyan akarsz nekik autonómiát “adni”?

    A jelszóid, hogy autonómiát a magyaroknak, és leállítani az asszimilációt, mind szépen hangzanak! Bár valósággá válnának ezek az eszmék! És túl szép, hogy igaz legyen, hogy echte románok ezért az autonómiáért törjék magukat. Olyan, mintha a róka legyezné a tojásokat, miközben a kotlós tyúk felkel vizet inni! Emberileg könnyebb elhinni, hogy valaki, pl. a MPSZ magyarországra csinált egy ilyen honlapot

    Ismeretlenek vagytok, és asszem jelentéktelenek politikailag. BAR ezen lehet változtatni!! Itt ezen a ponton még bárki lehetsz, szekus, diverzionista, csaló, trójai falovas, ámokfutó, szélhámos is. Szóval, neked létérdeked bizonyítani, hogy hiteles vagy, kimászni az anonimitásból! Mert addig csak hipotéziseket tudunk megfogalmazni rólad, meg társítgatni a különféle ismert pártalakulatokkal, alapítványokkal, regionalizációs mozgalmakkal.

    Eddig kétkedő voltam…..

    Most kicsit idealista leszek: igyekszem komolyan venni, belegondolni abba a project-be, amit a honlapon (aminek persze vannak hiányosságai is) olyan eszményien leírtál. Jó lenne, ha a többi kolléga is a bejegyzők közül reagálna, felgöngyölítenénk ezt a kérdést, mi gondolnak erről. Honlapotokon már van 2oo4.es cik is, de hogyan lehet, hogy a Zénó, aki “profi” újságíró, nem tudja kik vagytok?

    Én, munkahipotézisként elhiszem, hogy az a honlap az, aminek látszik, és a szándékai öszinték. Szóval: az igazat, csakis az igazat!

    Még sok minden lenne, amit meg kellene tárgyalni. Budapest nekem is közel van…dar sunt mai reticient deocamdata sa te invit la o bere. Poate, odata, dupa a vreme! Oricum, mai discutam. Cu urari de bine si de sanatate! Időnk még van egy kevés, tutun nem kell nekem.

  38. www.autodeterminare.com

    Frate alcibilica nu are rost sa ma critici asa vehement in partea in care ma critici. Si vad ca nu mai incerci sa ma epatezi ceea ce e un semn bun. In primul posting ai vrut sa ma impresionezi cat de bine vorbesti tu romana.
    Bun, si?

    Ma rog, sa sarim peste asta.

    Deci vrei sa afli cine sunt eu? Pai nu pot decat sa spun ca nu am pe nimeni in spate, nu ma ajuta nimeni (desi as fi bucuros, ugyanis singur sunt cam putin pt. feladat). Jelentéktelenek politikailag, spui tu. Pai asta e adevarul. E o initiativa civila. Chiar daca admir unele personaje politice nu sunt membru al niciunui partid nici de aici nici de acolo.
    Nu sunt insa sigur ca tu nu esti un roman dintre cei care m-au amenintat si pe aceasta cale incerci sa afli numele meu adevarat. De ce crezi ca numele meu te-ar ajuta? NU sunt nimic. Nu insemn nimic. Sunt un om din multime. Chiar nu m-am facut remercat prin nimic. Si nici nu vreau.
    NU eu sunt important ci cauza. Revin in curand.

  39. www.autodeterminare.com

    Tirol, Ardeal, Catalonia, Tara Bascilor etc. sunt pentru mine la fel de importante. Dar scriu despre Ardeal pentru ca sunt roman si stiu cum am fost mintit la scoala.
    Stiu care sunt metodele folosite pt. a inocula romanilor din copilarie ura impotriva maghiarilor. Stiu cum profesorii in scoli folosind un amestec bizar de omisiuni, interpretari false in favoare lor si prezentare denaturata a maghiarilor si accentuarea unor fapte criminale (Ip, Trasnea, Moisei) care nu sunt cu nimic specifice doar maghirilor, dimpotriva la romani gasim exemple mai numeroase.
    Sunt la fel de departe de analfabetii istorici din ambele parti!
    Ma plictiseste prostia ungurilor care vizioaneaza regat cu 3 mari fara sa stie sa le enumere si imbecilitatea romanilor care cred ca Solnoc, Debretin si Seghedin (sic!) sunt orase romanesti si care sunt si azi frustrati ca granita nu e pe Tisa. Sunt de parere ca intre Mindent Vissza si Csonka Magyarország exista un drum realizabil. Oprirea asimilarii, declararea autonomiei prin referendum la nivel local.
    Si renuntarea la pasi marunti si sperante desarte puse in EU.
    Cum poate un ungur echilibrat mental sa creada ca Franco Frattini (care zilele trecute a spus ca autonomia Tirolului este anacronica si in curand va disparea) ii va sustine cauza?
    Ce m-a exasperat la postingurile pe tema WA? Pai e simplu, faptul ca nu e de ajuns ca romanii il condamna pe baza unei sentinte, date de un tribunal a carui autoritate (in cazuri in care e vorba de etnici romani) romanii de azi nu o recunosc — Celebrul deja – Dublu Standard! — exista si printre voi brutusi.

  40. www.autodeterminare.com

    “Bár a legelső beírásod alapján te is megéred a pénzed, és a masodikban is ad hominem sértegetsz! Az agitálás, a felszínesség emlegetésével, azelött a scarba, caraghios, jenant típusú kifejezéseiddel nem a béke hangját ütötted meg! Nézz és szálj magadba! ”

    Adica cum?
    Ce este razboinic in cuvinte ca scarba, caraghios, jenant?
    Daca ai cugeta un pic ai descoperi ca sunt destul de pasive – presupun un subiect – alany – dar se manifesta fara a interactiona cu el. Deci din nou te pripesti.
    Esti cumva din categoria celor care vizioneaza cu prilejul fiecarei campanii electorale din Ungaria violente de strada orchestrate de Fidesz si care viseaza din nou aruncari in Dunare? Sper ca nu!
    Eu, sincer, cand vad ca astfel de unguri exista chiar ma incearca un sentiment puternic de regret.

  41. Zoli

    Gyerekek!
    Üdv mindenkinek!

    Ne vitatkozzunk Wass Albertról- inkább olvassuk!
    terjesszük, ki ahhol dolgozik, ahhol él!
    jómagam tanár vagyok és “mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa” tanítok Wass Albertet…
    A román hozzászólóktól, komolyan mit vártok?
    Ti még hisztek a románoknak?- Én nem.

    Kincse ügyvéd úr csak tegye a dolgát, ha Ő ebben lát fantáziát, akkor és valami csoda folytán nyerünnk akkor jó, de ha nem hát mi változik?
    Egyébként a Kincses ügyvéd úr több más ügyben is töri a borsot a román állam- igen így csupa kisbetüvel- orra alá pl. konkrét tudomásom, van, hogy Ő pereli vissza az államtól a volt premontrei vagyont/ Félix-fűrdő, hatalmas gimnázium Nagyváradon stb. szóval csak tegye.
    más.
    Wass tényleg az irodalomban van.
    Nézzük meg a XX. század magyar irodalmát, ki a két legolvasottabb írő?
    Márai és Wass mindkettő kissebbségi sorsban ír népéért aggódik.
    A tótok mit tesznek Máraival ? – útálják!
    na a mi jó kis dákcsemetéink vajon milyen érzésekkel olvasnák pl. az Átoksori kíséretetek, vagy a Jönnek című regény.
    Szóval akinek nem tetszik nem kell olvasni, van nekünk más irodalmunk is tessék választani.
    Jó egészséget!
    Borura derű!

  42. Góbé

    Kedves Zénó,

    Milyen magyarok a Markó költemény rajongók? Analógiával magas magyarok? Vannak, lesznek -e valaha rajongói?

    Miért rontod kenyéradó gazdád boltját? Elvégre a Mentor adja ki a mélymagygaroknak szánt Wass műveket.

  43. M.Zoli

    Pontosítás: az http://www.xxxx.t-online.hu típusú oldal csak egy Honlap típusú szolgáltatás a t-online-tól, azaz xxxx nem feltétlenül otthoni internetelőfizető.

  44. kapucni

    Miért kell számunkra hitelesnek lennie az autodeterminare.com projektnek? Miért lenne szüksége a mi jóváhagyásunkra? A romániai magyarok önrendelkezéséért való küzdést bárki felvállalhatja, ha nem ront az ügyön. A rommagyar közösségnek kötelessége ez a küzdelem, ha tényleg autonómiát akar, viszont bárki másnak is jogában áll felvállalni, függetlenül a rommagyar kezdeményezésektől. Lehet, így hitelesebb is lesz román honfitársaink körében, őket kell elsősorban meggyőzni. Valószínűleg Gigi számára tényleg így biztonságosabb.

    Avagy: el tudjuk-e fogadni, hogy az önrendelkezés önmagában annyira jogos és igazságos követelés, hogy mások is önzetlenül felvállalhatják?

    Diverzionista? Mi értelme van ennek a szónak a szólásszabadság korában? És milyen a diverzionista magyar? Gigi véleménye eltér a románok többségének véleményétől, de ez még nem lehet indok, hogy rosszindulatot tételezzünk fel róla. Óriási svindlernek kellene lennie ahhoz, hogy teszem azt azért küzdjön Székelyföld önrendelkezéséért, hogy lássa, ahogy aztán gazdaságilag seperc alatt befuccsol az egész, ő meg röhögjön a markába, és megvegye az egész Székelyföldet kilóra. A honlap külleme alapján nem rendelkezik az előbbi tervhez szükséges anyagi és szellemi erőforrásokkal. Szóval nem értem sem a parázós, sem a számonkérős felhangokat.

    Szegény Gigi valszeg hatalmas mennyiségű érzelmi energiát fektetett a projektjébe, azért bukott ki, hogy mi nem védjük WA-t igazi egységfrontban, miközben a románok többsége továbbra is hősként ünnepli a bizonyítottan háborús bűnös Antonescut. És szegény amiatt is, hogy ügyét és honlapját valszeg nem észérvekkel és ellen kell legtöbbször megvédenie, hanem indulattal indulat ellen. Ha Vadim ellen Bayer Zsoltot veti be, segítsünk neki szélesíteni az elérhető célközönséget, és adjunk neki színvonalasabb anyagokat.

  45. www.autodeterminare.com

    Se poate sa renuntati la Dzsidzsizás? Ce eu va spun voua bozgori?

  46. www.autodeterminare.com

    Ja si era sa uit.
    M-as bucura de színvonalasabb anyagok….példaul Nádas Péter, Francois Fejto sau Emerich Gradinaru?

Válasz